Hat-hét évesek a Napkeleti Waldorf-Óvodában

Megügyesedett ujjaiknak köszönhetően tudnak fiatalabb társaiknak segíteni felöltözni, festő kötényre másoknak masnit kötni, fizikai erejükkel és kitartásukkal tiszteletreméltóan nagy tárgyakat cipelve építenek bonyolult épületeket. A kisebbeket szülői gondoskodással veszik körbe, izgalmas, kreatív játékötleteik vannak. Jól vissza tudnak emlékezni az egyes ünnepek menetére, így ők vezetik be a kisebbeket az óvodai szokásokba, ők a csoport emlékezete.


Bár az óvodai nevelésben az iskolás nevelési elemeket kerüljük, - amíg nem lesz iskolaérett a gyermek, addig hadd legyen gyerek intellektuális fejlesztés és iskolaelőkészítő feladatok nélkül- az iskolába készülő gyerekek óvodánkban az utolsó évben fix feladatokat,    rituálékat vesznek át a napi ritmusból, ilyenek a terítés, székkör, öltözésnél a kisebbek segítése, festőtáblák lemosása, illatcsepp osztása. Támogatjuk őket a világ jelenségeinek tudatos észlelésében, ilyen a kisterítők, székek megszámolása vagy a kanalak két külön pohárba válogatása egyenlő számban.

 

Az iskolába készülő gyerekek az utolsó félévben minden nap rövid ideig az iskolamunkájukon dolgoznak. Ezeken a kézműves tevékenységen próbára teszik kézügyességüket, kitartásukat,  akaratukat. Pörgettyűt fűrészelnek, majd kishajót, peddignádból házikót szőnek, apró bútorokat ragasztgatnak, házikóba szőnyeget szőnek, tarisznyát varrnak és hímeznek, selymet festenek.